CÉGTÖRTÉNET
A vállalatot 1981-ben alapították az Olaszország egyik legvirágzóbb ipari régiójában fekvő Marchenoban. A Rino Mario Gambari és Achille Ziliani együttműködése nyomán megszületett General Fittings termékei eleinte az olasz piacon voltak ismertek, hamarosan azonban egyre több külföldi partnerük lett. Napjainkra a cég – a garantáltan kiváló minőségnek, valamint megbízhatóságnak köszönhetően – a világ vezető idomgyártói közé emelkedett: számos országban találhatók meg leányvállalatai, kereskedelmi partnerei, termékeik pedig a szakemberek körében is nagyon kedveltek, keresettek.
E telephelyváltást követően a cég a gyártóhelyek, valamint a termelési osztály bővítésére helyezte a hangsúlyt, melynek következtében több mint 30 %-kal sikerült növelni a gyártókapacitást. Családi vállalkozás lévén azonban a fejlesztések és a növekedés mellett mindig is fontos szempont maradt számukra a tradíció.
A vállalat a nyersanyagtól a késztermékig minden gyártási folyamatot a legszigorúbb minőségellenőrzés mellett végez a több, mint 40-féle fémmegmunkáló gép segítségével – fejlett gépparkjuknak hála akár 4"-os méreten túli csatlakozókat is képesek gyártani.
A General Fittings kiemelt figyelmet fordít a kivitelezőktől, kereskedőktől kapott visszajelzésekre, reagálnak a felmerülő igényekre, és a felhasználók elvárásainak megfelelően fejlesztik termékeiket. A cég az önálló piaci tevékenysége mellett éppúgy tagja a Chorus-csoportnak, ahogyan a Kariba S.p.A., a Systerm és a Seppelfricke SD.
A General Fittings összes terméke 100%-ban olasz. A tanúsított olasz alapanyag (pl. sárgaréz rudak) teljes mértékben a gussagoi gyárban kerül feldolgozásra (kovácsolás, esztergálás, stb.), így a gyártási folyamat minden lépése egy helyen, szigorúan szabályozott körülmények között történik, ezzel garantálva a kimagasló minőséget.
Rendkívül széles termékválasztékkal rendelkeznek: préscsatlakozók, szorítógyűrűs idomok, menetes és speciális idomok, szűkületmentes golyóscsapok, KPE idomok, osztó-gyűjtők és még számos egyéb szerelvény, melyek a fűtési, hűtési, illetve vízellátási piac igényeit egyaránt lefedik. Minden esetben van megoldás!
Válogatott alapanyagok, számos szervezet által tanúsított termékek, gyártás előtti és utáni anyagvizsgálat, jól szervezett minőségellenőrzés - ezek garantálják a magas minőséget. Mindez nem csak a termékekre, hanem a folyamatokra is vonatkozik, így lehetséges a gördülékeny szervezeti működés, visszakövethetőség, valamint a gyártási költségek optimalizálása.
Az ipari termelést általában a szennyezéssel és a környezetszennyezéssel társítjuk, de ez nem igaz többé. Az utóbbi években számos gyártó és szolgáltató vállalat előtérbe helyezte a környezetvédelmet Olaszországban. A General Fittings is köztük van: az energia- és papírfogyasztás csökkentésével, tanúsított alapanyag beszállítók alkalmazásával, valamint a gyártás további korszerűsítésével csökkent a késztermék ökológiai lábnyoma. Hogy miért szükséges ez? Környezetünk védelme nem divat, hanem egy alapvető igény, szükséglet kielégítése.